Az alábbi – Varga László megyéspüspökről szóló – kiadványok nem alapítványunk gondozásában jelentek meg, de szívesen ajánljuk figyelmükbe.

A BŐRÜNK ALÁ BÚJT ISTEN
Varga László kaposvári megyéspüspökkel beszélget Bodnár Dániel

Jézus ezt mondja: „Aki eszi az én testemet, aki issza az én véremet, annak örök élete van.” (Jn 6,54) Péter ezt hallva nem azt kérdezi, hogyan tudlak befogadni, hanem azt, mit kell tennünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk. De az alapkérdés mindig az: mit tudunk tenni azzal az Istennel, aki a bőrünk alá bújik?

Varga László:
A megtört ostya és a megtört ember

Varga László püspök rögös életutat járt be, mielőtt Ferenc pápa kinevezte a Kaposvári Egyházmegye főpásztorává. Az élete során kialakult szociális érzékenysége teszi hitelessé a szavait akkor, amikor Ferenc pápát idézi a megtérő bűnösök lelki gondozásával kapcsolatban: “Nem mindegy, hogy a gyóntatószék az irgalmasság széke – vagy ítélőszék.”

A pap és a nő
Kőrösiné Merkl Hilda, Magyar Balázs és Varga László beszélgetéseiből

Három bátor ember járja körül ezt a sokak által kényesnek tartott témakört. Például: nők rivalizálása a pap körül, a házasságtörés fogalmának elhalványulása, a bűnösökkel való kommunikáció sokfélesége, az egyházból kilépő és az engedélyezetten nős papok élete, a vallásos képmutatás– s még megannyi gondolat, amelynek megismerését ajánljuk olvasóinknak. 

A csend barátja
Varga László plébánossal beszélget Heidl György


Varga László a kaposvári Szent Imre templom plébánosa, tapasztalt lelki vezető, aki klerikusok és laikusok számára rendszeresen tart lelki gyakorlatokat. Elmélkedései folyamatosan megjelennek könyv formájában is. Ez a kötet beszélgetés. Hitéről, útkereséséről, élete fordulópontjairól és arról, hogy miként talált rá az Egyházra.